Mi az ideiglenes/részleges protézis?
Ha a fogakat szuvasodás vagy ínybetegség következtében ki kellett húzni, és végleges protézis kerül e helyükre, akkor a fogorvos ideiglenes, "azonnali" protézist ajánlhat. Ez olyan fogprotézis, amelyet a fogak eltávolítása utáni két-három hónapban viselhet. Különösen hasznos lehet azok számára, akiknek érzékenyek a fogai és a fogínyük, hiszen nem kell fog nélkül lenniük, amíg az eltávolított fogak helye gyógyul. A megmaradt érzékeny fogak is kevésbé lesznek nyomásnak kitéve rágáskor.
Az ideiglenes protézis elkészítéséhez négy-öt fogászati látogatásra lesz szükség a foghúzást megelőzően. Az ideiglenes fogsorok alapvetően ugyanúgy készülnek, mint a véglegesek, de mivel már a húzás előtt elkészülnek, a páciens előre látja a végeredményt. Ezzel ellentétben a hagyományos protézishez a fogak kihúzása után és az ínyszövetek gyógyulása után készülnek el az öntőformák, hat-nyolc hét elteltével. Ezalatt az ínyszövetek zsugorodnak, és az ideiglenes protézis már nem fog ugyanúgy illeszkedni.
Az ideiglenes protézis költségei
Az azonnali protézis extra kiadást jelent, de amikor az összköltséget és a fizetés ütemét próbálja felmérni, akkor több lehetőség közül is választhat:
A legtöbb fogorvos elfogadja a főbb hitelkártyákat, és néhányan olyan fizetési megoldásokat ajánlanak, amelyekkel a páciens alacsony havi részletekben is fizethet a komolyabb beavatkozásokért, mint amilyen a fogak eltávolítása és a protézis elkészítése. A fizetési lehetőségek részleteiről érdeklődjön fogorvosánál! Továbbá, ha előre tudja, hogy műfogsorra van szüksége, félretehet pénzt a fogsor költségeire egy rugalmas költési számlán vagy egészségügyi célú megtakarítási számlán.
Az azonnali protézis a bonyolultabb előkészítési folyamatoknak köszönhetően költségesebb, mint a hagyományos protézis.
Azonban mivel számos előnnyel rendelkezik, ezért megéri az extra kiadást. Az azonnali protézis fő előnye, hogy nem kell fogak nélkül megjelenni mások előtt a foghúzás után. Az azonnali protézist rögtön foghúzás után behelyezik, így olyan mint egy kötés amely csillapítja a vérzést és óvja az ínyszöveteket. Az azonnali protézis segítségével gyorsan elkezdhet alkalmazkodni a beszédhez és az új körülményekhez.
Az azonnali műfogsor nem mindenkinek válik be. A vele járó költségek is visszatarthatnak egyeseket, vagy előfordulhat, hogy általános egészségügyi vagy szájegészségügyi szempontból a fogorvos nem ajánlja.
Mi a végleges protézis?
A fogorvosok többnyire mindent megtesznek annak érdekében, hogy természetes fogainkat ne kelljen kihúzni. Sajnos azonban néha a végleges protézis az egyetlen módja annak, hogy legyenek fogaink és könnyebb legyen az evés illetve a beszéd.
Hogyan készül a végleges protézis?
A végleges és teljes protézis elkészülte háromtól hat hétig tarthat. A protézis elkészítéséhez több ízben is el kell látogatnunk a fogászatra, a folyamat pedig a következő:
Lenyomatvétel:
>A fogorvos több lenyomatot készít az állkapocsról, és méréseket végez a szájban.
Minták:
>A fogorvos viaszból vagy műanyagból elkészíti a protézis pontos mását, így fel lehet próbálni azt, és alakítani lehet a színén, a formáján, és az illeszkedésén mielőtt a végleges protézis elkészülne.
Öntés:
>A végleges protézist megöntik, majd szükség szerint igazítják.
Amikor először megkapja végleges protézisét, az orvosa kérheti, hogy napi 24 órában viselje, még alváskor is, mert így lehet a legkönnyebben és leggyorsabban megállapítani az esetleges igazítás szükségességét. A megfelelő illeszkedés már az elejétől kezdve fontos, mivel a rosszul illeszkedő műfogsor irritálja a fogínyt.
A pontos beállítást követően éjszakára már kivehető a fogsor, így a nyelv és a nyál stimulálni tudja a fogínyt, megőrizve az ínyszövet egészségét.
Mi a különbség az ideiglenes és a végleges protézisek között? Érvek és ellenérvek
Az ideiglenes protézis fő hátránya, hogy mivel előre elkészül és rögtön a sérült vagy szuvas fogak kihúzása után felhelyezik, nem feltétlenül fog pontosan illeszkedni. Ezért lehetséges, hogy gyakrabban kell alakítani ahhoz, hogy megfelelően illeszkedjen. Következésképpen csak ideiglenes megoldásnak tekinthető, amíg a végleges protézis el nem készül.
Az ideiglenes és a végleges protézishez egyaránt hozzá kell szokni. Ne aggódjon, ha a protézis először mozog egy picit - az arc és a nyelv izmai alakítják majd. Az is természetes, ha a szokásosnál intenzívebb lesz a nyáltermelése, vagy ha enyhe fájdalmat, irritációt érez. Ezek a tünetek maguktól elmúlnak. Ha viszont a viselet nagyon kényelmetlen és ez az állapot nem javul, keresse fel fogorvosát, aki igazít a protézisen.
Kérheti azt is, hogy az ideiglenes protézis illeszkedésén javítsanak, hogy azt végleges protézisként hordhassa. Az ideiglenes protézist tartaléknak is megőrizheti arra az esetre, ha a végleges protézis elvész vagy megrongálódik. Ha a protézis javításra vagy igazításra szorul, laboratóriumba küldik, és valószínűleg csak másnap kapja vissza.
Mikor van szükség műfogsorra?
Nem mindenkinek van szüksége teljes végleges műfogsorra. A fogászati híd kitölti az egy vagy több fog hiánya miatt keletkezett rést. Az eltávolítható részleges fogpótlások szintén alkalmasak hiányzó fogak pótlására. Többféle megfontolásból is el kell gondolkodni az eltávolítható részleges fogpótlás lehetőségéről. A részleges fogpótlások nemcsak megjelenésünkön javíthatnak, de a szájüreg egészségén is azáltal, hogy a megmaradt fogakat nem hagyják elmozdulni. Ha fogászati híd mellett dönt, fogorvosa a rés két oldalán elhelyezkedő fogra jól illeszkedő koronát fog tenni. A koronák között a hiányzó fogakat műfog(ak) pótolják.
Szájápolási igényeitől függően kivehető részleges fogpótlást is választhat, a fogászati hidat viszont véglegesen rögzítik. A fogászati hidaknak három fő típusa van a foghelyreállítás különféle helyzeteinek megfelelően:
Hagyományos:
>Az ilyen típusú híd esetében koronát kell húzni a hiányzó fog(ak) melletti fogakra.
Szabad végű (Cantilever):
>Az ilyen típusú hidat olyan esetekben alkalmazzák, amikor csak a foghiány egyik felén vannak meg a természetes fogak.
Maryland (ragasztott):
>Az ilyen típusú híd fémkeretre helyezett porcelán fogból (fogakból) áll, amelyet ún. szárnyak rögzítenek a meglévő fogakhoz.
Egy foghíd akkor töltheti jól be a szerepét, ha a körülötte levő fogak egészségesek. Ehhez viszont rendszeres és alapos napi két fogmosásból és napi rendszeres fogselyemhasználatból álló szájápolás szükséges. Megfelelő ápolás és rendszeres fogászati ellenőrzés mellett a részleges fogpótlások 5-15 évet is kibírnak.