GYERMEKEK

Gyermek fogápolás és fogselyem játékosan

MEGOSZTÁS

Hogyan varázsoljuk szórakoztató élménnyé a fogmosást?

Szájüregünk egészsége alapvetően fontos általános egészségünk és megjelenésünk szempontjából gyermekkorunkban és egész életünk folyamán. A szájproblémákat elkerülni próbáló fogászati prevenciónak nem kell unalmasnak lennie, lehet szórakoztató is. Ezt a gyermekeknek kiskorukban meg kell megtanulniuk, ezáltal válik a rendszeres szájápolás a leginkább a hasznukra.

A szülők meg kell, hogy tanítsák arra gyermekeiket, hogy a fogak és a fogíny ápolása ugyanolyan fontos, mint a kézmosás. A saját gondos szájápolásunkkal tudjuk a legjobb példát mutatni gyermekeinknek.

Hogyan tegyük szórakoztatóvá a fogmosást és a fogselyemhasználatot?

Próbáljunk kreatív módszereket találni erre. Ha fogmosás közben vidám hangokat és dalokat hallgatunk, kellemes, és akár szórakoztató is lehet az élmény. Próbáljunk kétperces dalokat hallgatni, így az ajánlott fogmosási időnk is épp meglesz, mire lejár a dal. A kedvenc mesefiguráikkal díszített, „menő” gyermekfogkefék szintén vidámmá teszik a fogmosást, hiszen a rajzfilmbeli barátok is ott lehetnek velük a fürdőszobában.

Hogy a mindennapos fogselyemhasználatra is rászoktassuk a gyermeket, azt is szórakoztatóvá és könnyűvé kell tennünk. Előfordul, hogy a gyermekek panaszkodnak, hogy a fogselyemhasználat fájdalmas, de ez nem kellene, hogy így legyen. A gyermekbarát fogselymeket a gyermekek kis szájára és érzékeny ínyére tervezték. Amennyiben életkorának megfelelő termékeket használunk, a kisgyermeknek pozitív élményeii lesznek a szájápolással kapcsolatban, és hozzászoknak a mindennapos fogselyemhasználathoz.

Néhány további ötlet a helyes szájápolási szokások kialakításához:

  • A 8 évnél kisebb gyermekek fogmosását minden esetben felügyeljük! Ne használjunk borsónyi mennyiségnél nagyobb fogkrémet a fogmosáshoz! Azt is ellenőrizzük, hogy fogmosás után kiköpik-e a fogkrémet, nem nyelik le.

  • Legyen a fogmosás egy közös családi esemény! A gyermekével egyidőben mosson fogat és fogselymezzen ön is! Így jó példát mutat és a helyes fogmosási és fogselyemhasználati technikát is megmutatja neki.

  • Vásároljon gyermekének az ő méreteihez igazított fogkefét! Olyan fogkefét válasszunk, amelynek mérete és formatervezése megfelel gyermekünk fejlettségi szintjének. A kisgyermekeknek szánt fogkefék szára széles, könnyen megfogható, kis, keskeny fejük van, és lágy a sörtéjük. A nagyobb gyermekeknek szánt fogkeféknek kissé hosszabb a száruk, mivel a gyermeknek ekkor már jobb a kézkoordinációja, és a fogkefe feje szélesebb, a nagyobb szájhoz és fogakhoz illő.

Alakítsunk ki jutalmazási rendszert!

A gyermekeknek naponta kétszer kell fogat mosniuk és minden nap kell használniuk a fogselymet is. Próbáljuk ezt a mosdókagyló mellé tett naptáron aranycsillagokkal követni. Ha hét végére összegyűjt, mondjuk, két csillagot, akkor péntek este játsszuk a kedvenc játékát jutalomként.

Fogmosás idején legyen együtt a család!

Esténként menjünk közösen a fürdőszobába és mossunk fogat a javasolt 2 percen át! Hallgassuk kedvenc dalunkat (ez szintén legyen kb. két perc körüli), és mossuk együtt a fogunkat, amíg szól a dal.

Tegyük a fogmosást változatossá!

Engedjük meg a gyermekeknek, hogy többféle fluoridos fogkrémet, fogkefét és fogselymet raktározzanak a fürdőszobában, így mindig lehet választási lehetőségük.

Hogyan érjük el, hogy ne féljen a gyermek a fogorvostól?

A szájápolás fontos egészségünk és megjelenésünk szempontjából gyermekkorunkban és egész életünk folyamán egyaránt. A preventív fogászat napjainkban annyira fejlett, hogy gyermekeink várhatóan egész életük során megőrizhetik fehér és csillogó gyöngyfogaikat. Már olyan sokat tudunk arról is, hogy hogyan kell a félelmet és a fájdalmat kizárni a fogászati rendelőből, hogy gyermekeinknek ne kelljen aggódniuk az évente kétszeri fogászati látogatás miatt. A következő néhány tanács betartásával elérhetjük, hogy gyermekünk fogairól megfelelően gondoskodjon, és hogy olyan magatartást tanúsítson, amellyel elérheti, hogy egész életében ragyogjanak a fogai.

Válasszunk gyermekbarát fogorvost!

Vannak olyan gyermekfogorvosok, akik a gyermekek fogászati problémáival kapcsolatban továbbképezték magukat, és valóban érdekli is őket ez a terület. Ha nem ismerünk ilyent a környezetünkben, válasszunk olyan fogorvost, akiről a várószobája, alkalmazottai viselkedése és a gyermekekhez való viszonyulása alapján úgy gondoljuk, hogy jó választás. Ha nem tudjuk, hogy kihez forduljunk, családorvosunktól is kérhetünk tanácsot.

Hogyan alakítsunk ki helyes képet a gyermekben a fogorvosról?

A fogorvosok félévente történő fogászati felülvizsgálatot ajánlanak, és ez sok gyermek számára ijesztő lehet. Készítsük hát fel őket előre! Próbáljuk képeskönyvek vagy szerepjáték segítségével elmagyarázni a gyermekeknek, hogy mi is zajlik a fogorvosi székben, vagy már a tervezett fogászati látogatás előtt vigyük el őket a rendelőbe, hogy megbarátkozhassanak a környezettel! Egy jól viselkedő hároméves gyermeket, például, már magunkkal vihetünk a saját felülvizsgálatunkra is, hogy lássa, mi történik. A fogászati látogatás után kedvenc tévéműsorukkal vagy valamilyen szórakoztató tevékenységgel jutalmazzuk meg a gyermekeket jó magaviseletükért.

Hogyan állunk mi magunk a fogorvoshoz?

Sok szülőnek rossz emlékei vannak a fogászatról, így előfordul, hogy tudtukon kívül negatív üzeneteket küldenek ezzel kapcsolatban a gyermekük felé. Inkább az a szülő kísérje fogorvoshoz a gyermeket, akinek pozitívabb a hozzállása a fogászati látogatáshoz.

A tejfogakat is tartsuk tiszteletben!

Bár gyermekünk el fogja veszíteni tejfogait, fontos a megfelelő ápolásuk és kezelésük, többek között a tömés, a barázdazárás, az elhalt fogak kihúzása, hiszen ezáltal segítjük, hogy az állcsont és a maradó fogak jól nőjenek, és egészségesek legyenek. Lehetséges, hogy olyan új lehetőségekről szerzünk közben tudomást, amelyek gyermekkorunkban nem léteztek. Kérdezzük meg a fogorvost arról is, hogy milyen fluoridos szájöblítőt ajánl gyermekünknek a fogszuvasodás megelőzésére.

A rendszeres szájápolási szokások kialakítása

Nemcsak a fogászati ellenőrzés fontos, de az otthoni helyes szájápolási szokások kialakítása is nagy jelentőséggel bír. Íme néhány tanács arra nézve, hogyan ápolhatjuk otthon is megfelelően a fogainkat, a fogorvosi vizsgálatok közötti időszakban:

  • Tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy naponta kétszer mossanak fogat! A legcélszerűbb reggeli után és lefekvés előtt fogat mosni! A hét év alatti gyermekek fogmosását legalább este még felügyeljük!

  • Adjunk a gyerekek kezébe puha sörtéjű fogkefét! A kemény sörtéjű fogkefék ugyanis felsérthetik a fogínyt. Három havonta cseréljük le a fogkefét, vagy gyorsabb elhasználódás esetén akár hamarabb is.

  • Helyezzünk időmérőt a fürdőszobába! Állítsuk be legalább 2 percre! A fogorvosok ajánlása szerint a megfelelő fogmosási idő két perc, aminek betartása a legtöbb gyerek számára gondot okoz.

  • Gondoskodjunk arról, hogy gyermekünk szervezete valamilyen formában hozzájut a fluoridhoz. A fluorid megtalálható szájvizekben és szájöblítőkben, fogkrémekben, étrend-kiegészítőkben vagy a fluoridozott csapvízben.

  • Kerüljük a ragadós, cukrozott élelmiszereket és italokat! Ezek ugyanis szuvasodást (lyukas fogat) okozhatnak.

Gondos otthoni és fogászati szájápolással, valamint ha megkapja a megfelelő mennyiségű fluoridot, gyermekünk egészséges fogsorral léphet a felnőttkorba.